1983 júniusában szenteltek pappá, és augusztusban már a kolozsvári Szent Mihály templomban voltam segédlelkész négy évig, akkor helyeztek át Alsócsernátonba, ahol 1990-ig szolgáltam, amit aztán a hat éves Zsilvölgyi tartózkodás követett. Pontosan az első bányászjárás idejében költöztem le Petrozsényba. 1996-ban másodjára kerültem vissza Kolozsvárra.  Kolozsváron a külvárosba a Hóstátnak nevezett Szent Péter plébániára kerültem plébánosnak. Ott szolgáltam 13 esztendőt. Ez alatt az idő alatt rádióműsor szerkesztő voltam a kolozsvári rádiónál, Ószövetséget tanítottam három évet, az akkor, 1996-ban indult Babes Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológia karán. Jelen voltam a Vasárnapnál, sőt 2006-ban az érsek úr kinevezett a Keresztény Szó, Vasárnap főszerkesztőjévé, amiről 6 hét múlva lemondtam. Úgy éreztem, hogy nem ez az én dolgom. Én a plébániám lelkipásztora akarok maradni.
Aztán az érsek úr 2009-ben ide Marosvásárhelyre helyezett át, plébánosnak, aztán főesperesnek. Azóta itt szolgálok.

Marosvásárhelyen születtem 1976. szeptember 4-én szüleim harmadik gyermekeként. Mivel azonban családom állandó lakhelye akkor már a Székely-Sóvidék központja volt, mindig is szovátai származásúnak tekintettem magam. Élet- és hivatástörténetemben meghatározó volt testvérbátyámnak születésem előtt tizenöt hónappal, valamint édesapámnak XI. osztályos koromban történt elvesztése. Alaptermészetemről, beállítottságomról, karakteremről sokat elárul két keresztnevem eredettörténete és jelentéstartalma.☺

Általános és középiskolai tanulmányaimat Szovátán végeztem. Egyetemi stúdiumokat Gyulafehérvárott folytattam, posztgraduális képzéseimet Kolozsvárott szereztem. 2002. június 23-án szentelt áldozópappá Exc. és Ft. Msgr. Dr. Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári székesegyházban. Segédlelkészként Csíkszeredában, Brassóban, Medgyesen, Gyimesközéplokon és Marosvásárhelyen, plébánosként Nagyernyében szolgáltam. 2006 őszétől szülővárosomban kórházlelkész vagyok.

Papi jelmondatom: „Tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne.” (2Tim 1,12). Ez a pappá szentelés közeledtének különleges hangulatában választott Szent Pál-i idézet jó alapnak bizonyult eddigi papi életemben. Azonban az idők folyamán legalább ennyire szükségesnek mutatkoztak azok a verssorok is, amelyeket gimnáziumi hitoktató papbácsim egy ajándék hittankönyv első lapjára írt nekem: „Összeszorítom ajkam, ha nehéz / A kín, mert tudom, tied az én harcom, / És győztes távolokba néz / Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.” (Tóth Árpád: Isten oltó-kése). Papságom 15. évében járva egyre nagyobb meggyőződéssel vallom azt, amit a szemináriumi felvételre előkészítő segédlelkész barátom mondott mintegy útravalóul: „Sose feledd, hogy az egyetlen valaki, akiért érdemes élni, dolgozni, s ha kell szenvedni is, nem más, mint az Isten. Őt keresd és boldog leszel!”