A Tanulmányi Ház története

A Keresztelő Szent János plébánia tulajdonában lévő Deus Providebit Tanulmányi Ház ünnepélyes átadására 2000. június 24-én került sor, a Marosvásárhelyen először megrendezett Katolikus Napok alkalmával.

Csató Béla plébános úr az oktatás céljaira álmodta meg és építette fel, hiszen az építkezéssel párhuzamosan, szakemberek bevonásával több szellemi terv készült a magyar nyelvű felsőfokú szakoktatás beindítására városunkban.

1994 augusztusában kezdődött el az építkezés. Ebben az évben megtörtént az alapozás egy része. 1995-ben az alagsor, 1996-ban a földszint, 1997-ben a teljes tartószerkezet (betonváz) és a falazások készültek el. 1999 nyarán elkezdődött az épület külső-belső vakolása, a nyílászárók, épületgépészeti munkálatok, burkolatok beépítése. Ez a munka 2000 júniusában fejeződött be.

Mindezeket többnyire egyházi adományokból és pályázatok útján különböző szervezetektől nyert támogatásból, valamint a plébánia bevételeiből sikerült fizetni.

A Tanulmányi Ház felépítése

A Deus Providebit Tanulmányi Ház jelenleg egyházi és világi célokat szolgál. Termeiben működik a Gyulafehérvári Caritas Szociális kirendeltsége. Díszterme, a Szent Mihály terem, különböző kulturális rendezvények színhelye.

Nagy épület:
Alagsor
– 90 férőhelyes nagyebédlő
– 14 férőhelyes kisebédlő
– kézmosók

Földszint – a ház aulája a tetőtérbe nyúlik, körfolyosókról nyílnak a termek
– 130 férőhelyes díszterem
– 2 nagyobb terem
– 3 iroda

I. Emelet
– 6 terem
– 4 fürdőszobás vendégszoba: 2 egyágyas, 1 kétágyas és 1 háromágyas  szoba

II. Emelet (a tetőtérben)
– 3 terem
– 3 irodahelyiség

Kis épület:
I. Emelet
– 5 irodahelyiség előszobával

II. Emelet (a tetőtérben)
– 1 terem
– 4 fürdőszobás vendégszoba: 2 egyágyas, 1 kétágyas és 1 négyágyas szoba

A vendégszobák bérelhetők!