A katolikus ifjak közösségének kórusa 2001. szeptember 26-án alakult meg a Keresztelő Szent János Plébánia Deus Providebit Tanulmányi Házában.

CÉLJA, hogy az egyházzene felbecsülhetetlen kincseit minél magasabb művészi szinten szólaltassa meg a liturgia keretében is, gazdagabbá és ünnepélyesebbé téve a szent szertartásokat. Istent imádni, dicsőíteni, az együvétartozás szent érzését erősíteni, anyanyelvet, zenei anyanyelvet ápolni, tiszteletre nevelni az élet, önmagunk, embertársaink és a művészet iránt, szép lelket „építeni”, amelyben otthonra talál a szeretet, a béke, az öröm, a türelem, az alázat, a szívesség, a jóság, a megbocsátás, a hűség.

Tevékenységei közé tartozik a zeneolvasási készség fejlesztése Kodály Zoltán relatív szolmizációs módszerének alkalmazásával, ugyanakkor a több szólamú éneklési készség fejlesztése, a homofontól az igényesebb polifónikus alkotások megszólaltatásáig.

Közösségünk tevékenysége legyen erős, eredményes fegyver a lélek ellensége ellen!

A kórus tagjai lehetnek azok a fiatalok, 14–35 év között, akik önkéntesen vállalják ezen célok megvalósításának szolgálatát tehetségükkel és rátermettségükkel. Isten áldását kérjük nemes törekvéseinkre, munkánkra!

Hajdó Károly
karnagy

 

Kapcsolat

str. Argeşului 16A/10.
Marosvásárhely – Târgu Mureş
Maros megye – județul Mureș
540099
Románia – România

Telefon: 0365-418027